A hagyományos katódsugárcsöves tévék közel száz éves uralmának néhány év alatt vetettek véget a lapos, könnyű LCD kijelzős tévék. Most azonban új szereplők léptek színre. Lássuk...
- OLED (Organic Light Emitting Diode): az ötvenes évek óta kísérleteznek vele, az elektromosság hatására keletkezik a fény. Előnye, hogy saját maga a fényforrás, és csak azok a pixelek világítanak, amikre éppen szükség van (ellentétben az LCD-vel, ahol akkor is világít a háttérfény a teljes felületen, ha csak néhány pixelt akarunk megjeleníteni); valamint, hogy a pixelei ezereszer gyorsabban reagálnak az LCD pixeleknél. Hátránya viszont a rövid élettartam.
- SED (Surface-conduction Electron-emitter Display): az OLED utáni lépésnek tartják. Hasonlít a hagyományos képcsöves megoldáshoz, azonban itt minden egyes pixel mögött van egy pici sugárcső, így a képernyő az LCD vagy OLED kijelző, és nagyon nagy felbontású képet ad. A gyártást úgy képzeli a fejlesztő Canon, hogy az alkatrészeket ráfújják a képernyő belső felületére.
- LCoS (Liquid Crystal on Silicon): az Intel jövőképe. A chipgyártás mintájára készül, egy parányi LCD felületre sűritik az áramköröket és ezeket szerelik a reflexiós réteg fölé. Előnye, hogy fellendíti a chipek technológiai fejlesztését. Ma ilyen képernyőt még csak a Sony használ projektorokban és házimozitermékekben, az egyetlen LCoS tévé egy 4000 dolláros JVC modell.
- Lézer TV: a lézer helyettesíti a - LCD tévék esetén külön fényforrásként létező - fehér fényt egy eleve színes lézernyalábbal, ez akkora terjedelmű színskálát eredményez, amit az emberi szem már nem is érzékel... A vékonyságának pedig csak az igazán nagyméretű képernyőknél van jelentősége. Akkor meg minek...?
...tényleg ilyen fontos a tévé...?
≈olvasd az eredetit itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése